Bolyai Anyanyelvi Verseny - Eszterházy módra
A Bolyai versenyek területi döntőjét évek óta magyarból is megrendezik a megyeszékhelyen. Úgy tűnik, hogy az anyanyelv ismerői és szeretői sem maradtak le a matematika versenyeken eddig is jól teljesítő csapatok mögött. Idén ugyanis 6 csapatunk volt az 1-6. helyen, s közülük három csapat végzett elsőként, s így továbbjutottak a Tatán megrendezendő országos megmérettetésre. Ez azért is különleges bravúr, mert most először sikerült aranyérmesként végezni két megye diákjai közül  -   s hogy rögtön egy mesterhármassal, az a lelkiismeretes felkészülésnek és a tanárok szakértelmének tudható be.
Az eredménylista mindannyiunk számára dicsőséget jelent.
•        megyei 1. helyezés: „Olvasó mókusok”
A csapat tagjai: Kovács Dániel, Maruzs Petra, Saufert Sára, Szántai Kevin 5. d osztályos tanulók. Felkészítő tanár: Pócs Mária Magdolna
•       megyei 3. helyezés: „Egri vagányok”
A csapat tagjai: Bíró Máté Bence, Bódi Barnabás, Kóró Lilla, Szinok Réka 6. b osztályos tanulók. Felkészítő tanár: Dr. Mogyorósiné Herczeg Éva
•    megyei 1. helyezés: „Szenzációs Négyes”
A csapattagok:  Domboróczki Dániel, Erdei Róbert, Fedics Gergő, Hoffmann Balázs 7. b osztály
Felkészítő tanáruk: Sipos Zsuzsa
•        megyei 3. helyezés: „4 in 1”
A csapat tagjai: Bogács Bianka, Bogács Levente, Kocsis Ivett, Magyar Elemér 8. E osztályos tanulók. Felkészítő tanár: Dr. Mogyorósiné Herczeg Éva
•    megyei 1. helyezés: „ Suhanó tehenek”
A csapat tagjai: Angyal Virág, Török Eszter, Kármán Hanga, Udvari Panna
Felkészítő tanár:  Márkus Róbert Zsolt
•    megyei  6. helyezett :  „A cseresznyefa virágai”
A csapat tagjai: Járdán Vera, Bozó Petra, Kovács Kincső, Verebélyi Tünde 8. c osztály
Felkészítőjük: Nagyné Herczeg Éva
2013.11.26.