Megyei második hely biológiából, harmadik földrajzból
Szépen szerepelnek tanulóink a természettudományos versenyeken. Szoboszlay Szabolcs, 9. G. osztályos diákunk a Herman Ottó XXIII. Országos Biológia Verseny megyei döntőjén lett  második. A megmérettetés nehézségét adta, hogy a nem tananyagra épülő ismeretekre is rákérdeztek a tesztlapokon, melyek megoldásához széleskörű fajismeretre volt szüksége a versenyzőknek. Szabolcs leginkább a Természetbúvár cikkeit tanulmányozta, a felkészülésben tanára, Sándorné Halász Erzsébet mellett, nagymamája, a Gyakorlóiskola nyugalmazott pedagógusa, a nagy szakmai tekintélynek örvendő dr. Vajon Imréné segítette a fiatalembert.
Diáktársa Magyar Elemér 8.G osztályos tanuló a Teleki Pál Országos Földrajz- Földtan Verseny megyei döntőjében ért el, pontszámai alapján 3. helyezést. A versenyen a távoli földrészek tananyagán kívül, a Természetbúvár c. folyóirat cikkei szerepeltek nagy hangsúllyal. Az általános műveltség, az olvasottság, a természettudományos tájékozottság  nagyban hozzájárult Elemér értékes helyezéséhez.
Felkészítője Tarjányiné Szűcs Zita tanárnő. Mindkét diáknak és tanáraiknak is gratulálunk!