Országos 6. iskolánk lány röplabda csapata a profik között
A hétvégén Budapesten, a Vasas Folyondár úti csarnokában rendezték meg az Országos Mini Röplabda kupát. A verseny egyben a sportágban tehetséges, jó teljesítményt nyújtó fiatalok kiválasztását, felmérést is szolgálta. 12 csapat kiemelt és 22 nem kiemelt egyesület és iskola csapata küzdött 2 napon keresztül, késő estig az első helyért. A szakemberek szerint is magas színvonalú, küzdelmes, szoros mérkőzéseket vívtak a közel azonos tudással rendelkező csapatok. Egert az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola képviselte, hullámzó teljesítmény mellett most nem sikerült érmet szerezni. Dobozi Kinga végig jó játékkal örvendeztette meg Vajda Tiborné tanárnőt. Petrenkó Brigitta is kitűnt tehetségével így ő a korosztályos válogatott edzőtáborában vehet részt.
D csoport: EKF - Lőrinc 3:0
EKF - Kecskemét 2:1
4 közé jutás: EKF - Vasas 1:2
5-8 hely: EKF - UCSDSE 2:1
5-6. hely: EKF - Kecskemét 1:2

A Csapat tagjai: Petrenkó Brigitta, Kovács Kincső, Kaszás Zsófia, Dobozi Kinga, Gáspár Krisztina, Mocsári Fanni Szeredi Lilla, Seres Viktória. A versenyen való részvétel a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg.
Gratulálunk!