Skip to content
Új honlap
Tisztelt Szülők, Kollégák! Kedves Gyerekek!

Az intézmény életével kapcsolatos friss tartalmakat a továbbiakban a megújult honlapunkon érhetik el!

Kellemes böngészést kívánunk!


http://gyakorlo.uni-eger.hu/
 
Vida varázs komplex természettudományos laborverseny Nyomtatás E-mail
A természettudományos tantárgyakban való jártasságukról adtak számot azok a diákok, akik részt vettek a Vida varázs komplex természettudományos laborversenyen. A két fős, 7 osztályosokból álló csapatok elsőként kémiai kísérleteket elemeztek és fizikai kísérletet végeztek el, majd biológiából egy lyukas szöveg, földrajzból pedig egy kvíz várta a versenyzőket. Iskolánk diákjain kívül, az Öveges programban résztvevő partneriskolákból 4 csapat érkezett a megmérettetésre. Külön öröm, hogy a felhívásunkra több egri általános iskola is jelentkezett csapattal.
Bővebben...
 
Az Eszterházy családot építeni kell! Nyomtatás E-mail
Március 7-én a Főiskola Gyakorlóiskolájában ismét megrendezték a Szülők és Nevelők Jótékonysági Bálját, a programnak az Agria TISZK adott otthont. Dr. Liptai Kálmán az EKF rektora nyitó beszédében elmondta: az ilyen, és ehhez hasonló jellegű események egyrészt az összefogást, másrészt a jövő építését szolgálják. Mivel a multaság nőnap előestéjére esett, így minden hölgyvendégnek egy-egy szál virággal kedveskedtek.
A Jótékonysági Bál alapötlete 6 éve vetődött fel, ekkor jutottak a szülők és a pedagógusok együttesen arra a megállapításra, hogy a szülői értekezleten és a fogadó órán kívül szükség lenne még egy olyan eseményre, ahol kötetlen körülmények között meg tudják beszélni a gyermekekkel kapcsolatos fontos kérdéseket. Az immár hagyománnyá vált rendezvény, idén is a tehetséges hallgatók támogatásáról szólt.

Bővebben...
 
Metszéspontok Nyomtatás E-mail
Ezzel a címmel nyílt meg nemrégiben az Agria Park Galériájában az Eszterházy Károly Szakközépiskola diákjainak alkotásiból összeállított tárlat. A megnyitón Igric Eszter művészettörténész elmondta: a metszéspontot, mint fogalmat, leginkább a matematikában használják. Ez esetben a metszéspont az alkotó és a téma, a mester és tanítványának találkozása, művészeti egysége adja. Az alkotások nagy része a 100 évvel ezelőtt kezdődött Kubizmus stílusjegyeivel készült. A vásznakon megjelennek többek közt a művészeti mozgalom tipikus formái: a gitár és a koponya, de volt olyan diák, aki saját tornacipőjének kubista képét jelenítette meg. A kiállításon látható munkák egy része az emberi belsőben tett kalandozást jeleníti meg, valamint egy-két portré is színesíti a kínálatot. A tárlat április elejéig tekinthető meg a bevásárlóközpont második emeletén.
 
 
Sikeres konferenciának adott otthont a Gyakorló Nyomtatás E-mail
Iskolánk az Eszterházy Károly Főiskolával, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Karával és a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetségével közös konferenciát rendezett Párbeszédek címmel március 5-7-e között. Az Agria TISZK-ben megrendezett program első napján a köz-és felsőoktatás kapcsolatáról, az esélyteremtésről volt szó. Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője előadásában kiemelte: szükség van az együttműködésen alapuló oktatási módszerek minél hatékonyabb térnyerésére egész Európában. A programon felszólaló előadók bemutatták azokat a fejlesztéseket, amelyek a pedagógusképzés, az óvó- és tanítóképzés, valamint az osztatlan tanárképzés területén zajlanak. 
 
 
Bővebben...
 
M M M, avagy MONTESSORI  MÁSKÉPP  MINDENKINEK Nyomtatás E-mail
Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájának Pedagógiai Intézete nagy szeretettel vár minden érdeklődőt, elsősorban az óvodák, általános és középiskolák pedagógusait, valamint a megye gyógypedagógusait és az újra, az innovációra, a „másra nyitott” szülőket

2015. március 16-án, hétfőn délután 15:00-tól
megrendezendő
MÁST AKAROK! Montessori-délutánjára.
Helyszín: 3300 Eger, Bartók tér 4. Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolája (AGRIA TISZK épülete).További részletek itt.
 
 
Grétáé az Aranymedve Nyomtatás E-mail
Ritkán találkozni olyan tudatos, eltökélt és kitartó fiatallal, mint amilyen a 6.a osztályos Kovács Gréta. A sportoló 6 éves kora óta úszik versenyszerűen, elmondása szerint lételeme a víz. Iskolánk tanulója egy nem mindennapi megmérettetésről tért haza a minap. Részt vett ugyanis a február 27-március 1 között Berlinben megrendezett International Swim Meeting elnevezésű versenyen, ahol páratlan eredményeket ért el. Az 50, 100 és 200 méteres mellúszás számban első, a 200, 400 méteres gyorsúszás számban pedig harmadik helyezett lett.
Bővebben...
 
Sikerek a tavaszváró túraversenyen Nyomtatás E-mail
Tanulóink természetszeretete, kitartása és természetesen ügyessége is tükröződik a legutóbbi tájékozó túraverseny eredményében. Diákjaink nem lustálkodtak a farsangi mulattság másnapján sem. Fáradtságot nem ismerve túrabakancsot húztak és belevágtak a Heves Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett 15. Egri Tavaszváró városi tájékozódási túraversenybe. De erőfeszítéseik nem voltak hiábavalóak, mert gyönyörű eredményeket értek csapataink. Feladatuk az volt, hogy a kapott tájfutó térképen jelöltek alapján, tetszőleges sorrendben keressenek fel minél több terepi helyet valamint az adott pontra vonatkozó helyesen válaszolják meg.


Bővebben...
 
Táncolni kell, most van itt az ideje Nyomtatás E-mail

Gimnazistáink maximálisan tartották magukat ehhez az idézethez. A 10. osztályosok idén is elkápráztatták a vendégsereget a Gimnázium szokásos farsangi bálján. Az Agria TISZK képzeletbeli színpadán egymást követték a szebbnél-szebben kivitelezett bécsi és angol keringők. A program fantasztikus közösségépítő rendezvénynek is bizonyult, hiszen a 10.A, B és C osztályok összefogva, egymást erősítve tanulták be a koreográfiákat. Ha valakinek nem jutott megfelelő táncpartner, akkor más osztályok diákjai is szívesen húztak inget és nyakkendőt és segítették ki társaikat. Mindez meglátszott a produkciók színvonalán is.

 

Bővebben...
 
Sakkverseny: Lelkes alsó tagozatosok Nyomtatás E-mail
A tavalyitól nagyobb érdeklődés előzte meg a 2015-ös iskolai sakkversenyt. Az alsó tagozatosak voltak most is az aktívabbak. Legtöbben az 2. b és 2. c osztályokból jelentkeztek. Sajnos az influenzajárvány miatt végül csak 20 fő versenyzett. Sok sikert kívánunk a továbbjutóknak, akik indulnak a sakk diákolimpia megyei fordulóján.



Bővebben...
 
Babos kendős kisze Nyomtatás E-mail
Bohócsipkában, fedőket verve, nagy ricsajozás közepette űzték el a telet az alsó tagozatosok a Bartók téren. A szokásos kiszebáb égetés az egyik legkedveltebb program a kicsik körében. A télűzés egyik fontos eleme a magyar népszokásoknak. A szalmából készült, babos kendős kiszebaba kötényébe a gyerekek elrejthették félelmeiket, rossz tulajdonságaikat, majd rigmusok kántálás közben elégették azokat a téllel együtt. A figura könnyen lángra kapott és a pillanatok alatt a tűz martalékává vált. S bár ma reggel még csípős hidegre ébredtünk, reméljük, hogy a napsugarak minden nap tovább emelik a hőmérsékletet és hamarosan beköszönt a tavasz!
 
Fénytánc, keringő, boszizumba Nyomtatás E-mail
A farsangi forgatag másnap a Bartók téren folytatódott. A legizgatottabbak az alsó tagozatosok voltak, akik reggel 9-től vették birtokba az Agria Tiszk szépen feldíszített rendezvénytermét. Az egybegyűlteket Vágásiné Vajda Rózsa alsó tagozatért felelős helyettes asszony köszöntötte, majd hagyományainkhoz híven a Karnevál hercege és hercegnője nyitotta meg a farsangi mulattságot. A nyolcadik osztályosok idén is szemet gyönyörködtető táncokkal készültek. A lányok kecses hattyúként siklottak a fess, csokornyakkendős fiatalemberek között. A 8. a osztályosok modern stílusú bécsi keringőjét a b-sek klasszikus angol keringője követte. A sort a formációs elemekkel, emelésekkel gazdagított, a 8. c-sek által előadott produkció zárta.
Bővebben...
 
Szemkápráztató, könnyfakasztó farsang Nyomtatás E-mail
Az igazi mulatozás a Barkóczy utcai épületben kezdődött, ahol elsőként az alsó tagozatos gyerekek vetették bele magukat a télűzésbe. A mulatság előtt Dr. Mogyorósiné Herczeg Éva igazgatóhelyettes asszony a gonosz mostoha ruhájába bújva, ámde mosolygósan, kedvesen köszöntötte a legkisebbeket és idézte fel a farsang hagyományait, kívánt kellemes szórakozást.
Bővebben...
 
Farsangra hangoló Nyomtatás E-mail
Bizton állíthatjuk, hogy a napsütéses idő előidézésében igen jelentős szerepet vállaltak a Gyakorlóiskola diákjai és pedagógusai, hiszen az idei farsangi bálokon mindent megtettek azért, hogy elűzzék a zord időt! Változatos, színes, vicces, rengeteg táncbetéttel tarkított farsang volt az idei, ahol minden osztály, minden diák kihozta magából a legtöbbet, igazi egységként léptek társaik elé és élvezetes produkciókkal kápráztatták el a nézőközönséget.
Nem is csoda, hiszen a múlt héten rengeteg, a farsangra hangoló programnak lehettek részesei iskolánk tanulói: mindkét épületünk Varázsiskolává alakult, ahol a múlt és jövő titkait fürkészhették az érdeklődők.
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa1347
mod_vvisit_counterHéten16228
mod_vvisit_counterHónapban64584
mod_vvisit_counterÖsszes4453774

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Hírszolgáltatás

EKF Gyakorlóiskola

Google Analytics

 

 

Partnereink