Skip to content
Hengereltek az EKF fiú és leány röplabdásai Debrecenben PDF Nyomtatás

A II-IV.korcsoportos röplabdásoknak rendezték a hétvégén a Nagyerdő-kupát Debrecenben. Szombaton az egri Eszterházy-Gyakorlóiskola-Szent-Györgyi DSE leány csapatai remek játékkal mindhárom korosztályban érmet szereztek. A szuperminis lányok minden ellenfelüket felülmúlták, pontos játékuknak köszönhetően veretlenül szerezték meg az első helyet 4 ellenfelükkel szemben.  

A csapat tagjai: Benedek Réka, Nagy Orsolya, Gacsal Emese, Riczkó Gabriella, Verebélyi Tünde, Kovács Kincső, Petrenkó Brigitta.

A III.kcs-osok mezőnye volt a legnépesebb, a nevező 18 csapat versengésében a tartalékosan felálló egri lányok a 3. helyezést érték el. A csapat tagjai: Gáspár Henrietta, Lénárt Vivien, Donkó Melinda, Pap Bettina, Túri Inez, Nagy Edina, Domoszlai Luca, Majoros Dóra, Csengeri Petra

A gyermek korosztály 8 csapatot felvonultató mezőnyében szintén a dobogó legalsó fokára sikerült felállni, ami jelentős siker annak tükrében, hogy lányaink között egy középiskolás, úgymond visszajátszós játékos sem volt. A csapat tagjai: Pap Dorottya, Mérkőy Mira, Mérkőy Viktória, Kovács Lilien, Benedek Dorottya, Barta Anna, Gáspár Henrietta

 

A fiúk versenyére vasárnap került sor. A kevesebb résztvevő ellenére mindhárom korcsoportban nagyon izgalmas és színvonalas nap végi döntőket rendeztek.

A szuperminiseknél az utolsó mérkőzésen csapott össze az addig veretlen egri csapat a szintén veretlen Dággal. Nagy fegyverténynek mondható, hogy a labdabiztosabb komáromi csapat ellen mindkét játszmában kis különbséggel maradtak alul az EKF-esek, megszerezve ezzel a 2. helyet. Az egriek másik csapata bár sokszor szépen játszott, végül nyeretlenül az 5. helyen zárt. A csapat tagjai: Korózs Benjámin, Kovács Martin, Cseh Péter, Stáber Alex, Várhelyi Áron, Varga Amadé  -   Sipos Dávid, Soós Gábor, Nagy Bálint, Kánya Máté, Kókai Zétény, Besenyei Dániel

A minisek mezőnyében /6 csapat/ a jól nyitó és hatásosan támadó gyakorlósok izgalmas döntőt játszottak a Kunhegyes ellen, amit végül 2:0 arányban megnyertek. A csapat tagjai: Kókai Csanád, Somogyi László, Petz Barnabás, Pál Dominik, Mező Adrián, Ráki Dániel, Ráki Patrik, Nagy Bendegúz

Az eggyel fiatalabb korosztály döntője visszaköszönt a legnagyobbaknál /5 csapat/. Szintén kiélezett csatát hozott, de ellenkező előjellel végződött, így ezüstéremmel gazdagodhattunk. A csapat tagjai: Dén Zoltán, Angyal Endre, Árvai Péter, Varga Gergő, Mákos Attila, Kovács Bence, Barta Dávid, Nagy Bendegúz, Ráki Dániel, Pál Dominik, Somogyi László

 

Kategóriánként az alábbi játékosok részesültek különdíjban: Benedek Réka, Gáspár Henrietta, Pap Dorottya, Stáber Alex, Nagy Bendegúz, Dén Zoltán.

 

A leányok felkészítette Vajda Tiborné, míg a fiúkat Molnár Endre és Vincze Tamás.

 

A verseny végén mindkét nemben külön jutalmazták a legeredményesebb iskolákat. A leányok szereplésükkel összesítésben a 3. helyezést érték el, míg a fiúk a tavalyi teljesítményüket megismételve, második alkalommal hódították el  a Nagyerdő-kupát!

 

 

 

 

 

 

 
< Előző   Következő >

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa1820
mod_vvisit_counterHéten4698
mod_vvisit_counterHónapban31360
mod_vvisit_counterÖsszes3272788

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Google Analytics

 

 

Partnereink