Skip to content
Új honlap
Tisztelt Szülők, Kollégák! Kedves Gyerekek!

Az intézmény életével kapcsolatos friss tartalmakat a továbbiakban a megújult honlapunkon érhetik el!

Kellemes böngészést kívánunk!


http://gyakorlo.uni-eger.hu/
 
Védve vagyunk PDF Nyomtatás
Az első osztályosok számára jelenti a legnagyobb változást a szeptember elseje. Az első napok az iskolában különös izgalommal telnek. A tanító nénik igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a gyerekek lehető leghamarabb megismerjék az iskola általános szabályait és otthon érezzék magukat. Körbejárják az épületet, azért, hogy biztonságosan tudjanak mozogni a számukra még teljesen új közegben. Megismerkednek a pedagógusokkal, társaikkal, az udvar játszóeszközeivel, megszokják a csengő harsogó hangját.

Érezniük kell, hogy biztonságban vannak. Ebben segített Lázár Levente főtörzsőrmester, az EKF Gyakorlóiskola rendőre, aki személyesen látogatott el a legkisebbekhez. A gyerekek csillogó szemmel nézték a rendőr bácsit, aki elmondta, hogy az ő feladata az iskola diákjainak védelme. Jelen lesz az intézmény nagyrendezvényein, és folyamatosan tartja a kapcsolatot az iskolával, a szülőkkel, feladatai közé tartozik a közlekedésbiztonságra nevelés és a bűnmegelőzés. Lázár Levente nem érkezett üres kézzel. Miden gyermek számára hozott apró ajándékokat, órarendet, valamint egy kisfüzetet, melyben könnyen érthető, rajzos formában ismerhetik meg az írni-olvasni nem tudó nebulók a biztonságos közlekedés szabályait.
A Tv Eger tudósításáért kattintson ide.
 
< Előző   Következő >

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa1284
mod_vvisit_counterHéten16165
mod_vvisit_counterHónapban64521
mod_vvisit_counterÖsszes4453711

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Hírszolgáltatás

EKF Gyakorlóiskola

Google Analytics

 

 

Partnereink