Skip to content
Új honlap
Tisztelt Szülők, Kollégák! Kedves Gyerekek!

Az intézmény életével kapcsolatos friss tartalmakat a továbbiakban a megújult honlapunkon érhetik el!

Kellemes böngészést kívánunk!


http://gyakorlo.uni-eger.hu/
 
Gyakorlósnak lenni, sikertörténet PDF Nyomtatás
Elkezdődött a 2015-2016-os tanév. Iskolánk hagyományosan az első tanítási napot megelőző napon tartotta meg ünnepélyes tanévnyitóját a Líceum díszudvarán. A kis elsősök boldogan, az intézmény jelképeit magukra öltve, a tanító nénik és egymás kezét szorongatva vonultak be és csillogó szemmel nézték végig a műsort. Dr. Ollé János, tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes úr ünnepi beszédében a legkisebbekhez szólva hangsúlyozta: bár most még bonyolultnak tűnik az iskola világa, a legfontosabb, hogy legyenek önmaguk.
A felső tagozatosokat azzal bíztatta, hogy már csak néhány nap és kezdődik az őszi szünet, de addig is fontos, hogy, partnerként vegyenek részt az oktató-nevelő munkában. A rendezvényen résztvevő szülőknek megköszönte a bizalmat, melyet megszavaztak az iskolának. Rektorhelyettes úr kiemelte: mostanság sokat foglalkozik a közvélemény az Eszterházy Károly Főiskolát érintő változásokkal. Egy azonban biztos: a fenntartó a Gyakorlóiskolát hatodik karként kezeli. Az intézmény és az ott dolgozó pedagógusok is tevékenyen részt vesznek annak az Eszterházy modellnek a kidolgozásában, mely a jövőben meghatározza majd a régió tanárképzését.
Sándor József igazgató úr, miután ismertette az intézmény küldetésnyilatkozatát ünnepi beszédében kiemelte: az elmúlt napokban valószínűleg 2 táborra oszlott az EKF Gyakorlóiskola tanulói közössége: azokra, akik várták és azokra, akik nem várták az iskolát. A leglelkesebbek azonban minden bizonnyal azok a kis elsősök, akik még csak most lépik át az iskola kapuját. A cél, hogy számukra és minden diák számára élmény legyen a tanulás, és egy sikertörténet kezdődjön el azzal, hogy beléptek a Gyakorlóba. Igazgató úr elmondta: az intézmény számos terme szépült meg a nyári szünetben, de a felújítási munkák ezzel nem értek véget. A Barkóczy utcai épület ablakcseréje miatt több alkalommal szombaton is lesz oktatás, viszont egy héttel hosszabb lesz az őszi szünet. Minden évfolyam számára bevezették a mindennapos testnevelést, több osztály próbálhatja ki a kísérleti tankönyveket, a 11. osztályosok pedig új program alapján készülhetnek fel az érettségi vizsgákra.
A diákokat és szüleiket idén is ünnepi műsor köszöntötte. A legkisebbek verseit, a gimnazisták ének produkciói, valamint a Nagykórus produkciója tarkította. A középiskolásokat pedig gólyaköszöntővel fogadta be az Eszterházy-s közösség.
Idén egy új kolléganő kezdte meg oktató –nevelő munkáját Örkényiné Tarczali Éva tanítónő személyében, aki a rendezvényen vehette át iskolánk jelképeit. A 2015-2016-os tanévben 95 új első osztályossal és 85 gimnazistával és 13 szakképzős diákkal bővült intézményünk létszáma.


 
< Előző   Következő >

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa1362
mod_vvisit_counterHéten16243
mod_vvisit_counterHónapban64599
mod_vvisit_counterÖsszes4453789

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Hírszolgáltatás

EKF Gyakorlóiskola

Google Analytics

 

 

Partnereink