Skip to content
Nem volt velünk a kapufa PDF Nyomtatás
Május első hétvégéjén rendezték a Telekom Labdarúgó Diákolimpia megmérettetéseit az egri műfüves pályán. Iskolánkat 11 első és második osztályos focista palánta képviselte. A 15 csapatot felvonultató megmérettetés elődöntőjét simán nyerték a fiúk. A Diákolimpia megyei döntőt a Hatvan csapata ellen játszották, de a szerencse nem szegődött mellénk, rengeteg kapufa rontotta az eredményt, így végül a harmadik helyen zárt a csapat, lemaradva az országos döntőről. A gyerekek jó játékát igazolja, hogy a 2.c. osztályos Balázs Patrik lett a torna gólkirálya.
A lelkes szülői támogatásnak köszönhetően intézményünk nyerte a rendezvény egyik szponzora által felajánlott HP 650-es notebook-ot, melyet Sándor József igazgató úr Szabó Józseftől, a Magyar Telekom Nyrt. területi vezetőjétől vehetett át. A számítógépet a környezeti nevelés terén kívánják szolgálatba állítani! Gratulálunk a focistáknak és felkészítőjüknek, Molnár Endre tanár úrnak is!
 
< Előző   Következő >

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa1734
mod_vvisit_counterHéten4612
mod_vvisit_counterHónapban31274
mod_vvisit_counterÖsszes3272702

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Google Analytics

 

 

Partnereink