Skip to content
Csillagok csoport, avagy a 8.d színjátszósai PDF Nyomtatás

Április végén kétszer is felléptünk Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem c. darabjával. Április 23-án a Weöres Sándor gyerekszínjátszó fesztiválon vettünk részt (bronz minősítést kaptunk – egyben ez volt a bemutató előadás), majd szombaton, április 26-án a Miénk a tér versenyen szerepeltünk. 

A hangulat a fellépések alatt és után is remek volt, néha kissé izgulós, a végén megkönnyebbült. A csoport a színdarabot az osztály bankettjén is előadja majd.

 

 

 

 

 

 

 

 
< Előző   Következő >

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa667
mod_vvisit_counterHéten4026
mod_vvisit_counterHónapban26432
mod_vvisit_counterÖsszes3544179

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Google Analytics

 

 

Partnereink