Skip to content
Fákat mentettünk! PDF Nyomtatás

A Barkóczy utcai épületben március 27-29. között zajlott le a tavaszi papírgyűjtés a Diákönkormányzat szervezésében. Hagyományos módon tagozatonként hirdettük meg az osztályok közötti versenyt. Alsó tagozaton a 3.d, felsősök közül az 5.d, a gimnazista osztályokból a 7.g osztály gyűjtötte a legtöbb papírt.

Gratulálunk a győzteseknek, és köszönjük minden szülőnek, diáknak, kollégának, akik aktív segítséget nyújtottak a papírgyűjtés sikeres lebonyolításához! További képek megtekinthetők itt.

 
Következő >

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa4
mod_vvisit_counterHéten3475
mod_vvisit_counterHónapban27207
mod_vvisit_counterÖsszes3427596

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Google Analytics

 

 

Partnereink