Skip to content
Úszás országos döntő 4.korcsoport. Hódmezővásárhely.máricus.24 PDF Nyomtatás

Nagyszerű siker a diákolimpia országos döntőjén úszásból

2. HELYEN A FIÚ GYORSVÁLTÓ

A hétvégén lezajlott országos döntőn újra szép eredményt értek el a fiú 4x50m váltó tagjai.Tavalyi arany érem után az idén a  2.   helyen végeztünk. Az első váltó tagunk Gál Gergő 4-5 helyen adta át a váltót,RÁCZ BALÁZS felhozta a 3. helyre a váltót ktiűnő úszással, amit Stefanidesz Levente és az utolsó úszónk Biros Barnabás  végül behozott a 2. helyre.Ezek a fiúk 8.osztályosok, ez volt az iskola színeiben  utolsó versenyük .Ők a ZF -EGER vízilabdásai. szintén jól teljesítenek a klubban. Még a tanulást kell erősíteni a hátra levő időben .Biros Barna még 100m gyorson is úszott itt a 14,helyen végzett.

 

 

 
< Előző   Következő >

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa1382
mod_vvisit_counterHéten6914
mod_vvisit_counterHónapban23879
mod_vvisit_counterÖsszes3265308

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Google Analytics

 

 

Partnereink