Skip to content
Egyéb versenyeredmények
Két díjat is elhoztak a Gyakorlósok a hagyományéltető versenyről PDF Nyomtatás
Bertalan Flóra a második, Sumi Renáta pedig a harmadik helyet szerezte meg korcsoportjában Népdal kategóriában  a „Dunán innen, Tiszán túl” címet viselő Kárpát-medencei hagyományéltető ifjúsági tehetségkutató versenyen. A Heves és Jász - Nagykun –Szolnok megyei elődöntőt Csányban rendezték meg április közepén. Az elért eredményhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
 
Polgár az európai demokráciában PDF Nyomtatás
A „Polgár az európai demokráciában” elnevezésű országos középiskolai tanulmányi versenyen 45 induló iskola csapata közül országos döntőbe jutott iskolánk 11. A osztályának csapata: Komóczi Máté, Bujáki Kitti, Székely Daniella, Horváth Zsombor.  A döntőben a kemény tesztek megírása, szóbeli prezentáció, parlamenti frakcióvita, sajtótájékoztató feladatainak megoldása után a 11. helyet szerezték meg. A 2 napos döntő második napja keretében látogatást tettek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Hivatalában, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalában és az Alkotmánybíróságon.
Bővebben...
 
Szlovákiában kóborolhatnak a Bambik PDF Nyomtatás

Iskolánk 3 csapata is részt vett az „Ismerd meg az erdőt” elnevezésű, az Egererdő Zrt. által szervezett játékos vetélkedőn a városi Körcsarnokban és a salakos pályán. Az igen komoly előtanulmányokat igénylő megmérettetésre 25 egri és Eger környéki csapat jutott be az első fordulóból. A diákoknak 5 állomáson kellett különböző feladatokat megoldaniuk. Termés, növény, állat, kéreg és nyomfelismerés, az erdővel és az állatvilággal kapcsolatos tesztlap kitöltés, kirakós játék, ügyességi verseny is várta a gyerekeket. Iskolánkat a 4.b osztályos „Zöldek”, illetve az „Erdei manók”, valamint egy vegyes csapat, a 3.d. és 4.d-osztályosokból verbuválódott „Bambik” képviselték.

Bővebben...
 
Sikert arattak a Nővérek PDF Nyomtatás
Iskolánk gimnazista diákjaiból álló Irodalmi Teaházunk színjátszói „Filter csoport” néven 2013.március 29-én  Miskolcon vettek részt egy, az Országos Diákszínjátszó Egyesület által szervezett regionális versenyen, ahol a Czoller Nikoletta, Czoller Viktória, Forgács Fanni 11.C. és 12.C. osztály diákjai előadását, az odaadó és színvonalas színészi munkáért, a szakmai zsűri külön díjjal jutalmazta. A darab rendezője Kalóné Gyenes Réka, a felkészülésben segített Kormos Kitti hallgató(EKF).Köszönjük a versenyhez nyújtott segítséget Orosz Eszternek 11.c és Párkányi Istvánnak.
 
Ifjúsággal a Bükkben PDF Nyomtatás
Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola természetszerető diákjait ismerték el március 15-én. Az Ifjúsággal a Bükkben túramozgalom keretében 2012-ben, gyermek kategóriában iskolánk második helyezett lett. Ez azt jelenti, hogy tanulóink az elmúlt évben szép létszámmal képviselték intézményünket a megszervezett túrákon. A kirándulásokon egy-egy alkalommal legalább 30 kisdiák, tanárok és szüleik húztak túrabakancsot és ismerték meg a Bükk természeti kincseit. Legutóbb a havas idő ellenére is megtartották a Petőfi –túrát, ahol iskolánk növendékei adtak rövid kis műsort a természetjárók megemlékezéséhez hozzájárulva. Majd az elismerő oklevelek és az egyéni teljesítő jelvények átadására került sor. A természetjárásban Varga Katalin és Szeredi Györgyi tanárnők kísérik rendszeresen a diákokat. Gratulálunk!
 
Városismereti verseny PDF Nyomtatás
Harmadik lett a gyermek kategóriában iskolánk 3 fős lány csapata a 4. Egri Tavaszváró Tájékozódási versenyen. A Huszár Viktória, Vatai Sára és Lakatos Krisztina alkotta, V.S.K. fedőnév alatt versenyző 6.D. osztályosok népes mezőnyben mérették meg magukat. A gyermek kategóriában 7 csapat, Ifjúsági kategóriában 2 és Felnőtt kategóriában 21 csapat indult.
Bővebben...
 
Szépen ír, jól szaval PDF Nyomtatás
Iskolánk 11.c. osztályos tanulója Forgács Fanni különdíjas lett a Szárnypróbálgatások elnevezésű, a Faludy György Irodalmi Műhely által meghirdetett országos irodalmi pályázaton. Fanni 3 pályamunkával indult, ezek közül a dédnagymamájának emléket állító novella nyerte el a zsűri tetszését, írása bekerült egy gyűjteményes kötetbe is.

Bővebben...
 
Diákjaink sikere a Pangea-Orchidea matematika versenyen PDF Nyomtatás

A budapesti Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium által meghirdetett PANGEA-ORCHIDEA matematika verseny első fordulójáról továbbjutott tanulóink (3., 4., 5., 6. évfolyam első helyezettjei, 7., 8. évfolyam első öt helyezettjei) 2012. április 25-én mérhették össze tudásukat az országos fordulón, Budapesten. Az írásbeli döntő eredményét egy hónapos izgalmas várakozás után tudhattuk meg.


 
Bővebben...
 
Orchideák... PDF Nyomtatás

A budapesti Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium által meghirdetett PANGEA-ORCHIDEA matematika verseny első fordulóján továbbjutott tanulóink (3., 4., 5., 6. évfolyam első helyezettjei, 7., 8. évfolyam első öt helyezettjei):

Bővebben...
 
Alsó tagozatos kisdiák sikere az országos versenyen PDF Nyomtatás

Idén Pomázon került megrendezésre az V. Országos Festészetverseny a Teleki-Wattay Művészeti Iskolában. A kétnapos döntő két fordulóból állt, ahol egy-egy festményt kellett a diákoknak elkészíteni. A neves festőművészekből álló zsűri véleménye alapján Barta Barbara 2.d osztályos tanuló külön dicséretben részesült.

Sikeréhez szívből gratulálunk!

Bővebben...
 
Maruzs Nikolett I. helyezett, Almási Anna Luca V. lett az országos döntőn PDF Nyomtatás

„Valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek.”

Bod Péter (1712—1769) Magyar Athenas című művét ajánlotta e szavakkal.

Bővebben...
 

 

Let's click


Iskolánk a Comenius „Iskolai együttműködések” projekt keretében másik négy európai uniós oktatási intézménnyel együtt vesz részt a „Let’s click”
elnevezésű, két éves programban. A sikeres pályázatot követően a Tempus Közalapítvány anyagi támogatásával kerülhet sor az együttműködésre. A projekt az „Egész életen át tartó tanulás” program részeként valósul meg – litván, észt, lengyel és portugál partnerekkel. A projekt munkanyelve az angol; fő célja a természettudományos tantárgyak tanulásának motiválása.
Az alábbi linken található a projekt közös weboldala, amely az öt partneriskola tanárai és diákjai által készített anyagokkal folyamatosan bővül. Az oldalon található közös webszótár, természettudományos webkvíz, fotók, videók, prezentációs anyagok.


Látogatók

mod_vvisit_counterMa184
mod_vvisit_counterHéten6390
mod_vvisit_counterHónapban36631
mod_vvisit_counterÖsszes3367162

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?

Google Analytics

 

 

Partnereink